Anima Musicae

Az Anima Musicae Kamarazenekar Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő fiatal együttese, több nemzetközi verseny és hazai díj kitüntetettje, Budapest és Európa rangos helyszíneinek állandó szereplője. Februárban Narek Hakhnazaryan világhírű örmény csellistával kiegészülve érkeznek, aki rendkívül energikus és érzelmekben gazdag előadásairól ismert. Pályafutása során a világ vezető zenekaraival és karmestereivel dolgozott együtt, fellépett többek között Európa, Ázsia és Észak-Amerika rangos koncerttermeiben. Játékát gyakran jellemzik szenvedélyes hangszínnel, virtuozitással és mély zenei kifejezőerővel.

Csajkovszkij kamarazenei életműve összességében viszonylag kicsi: három vonósnégyes, egy zongoratrió, valamint a „Firenzei emlék” alcímű vonós szextett alkotja. Ezek közül a legismertebb az I. vonósnégyes, nem utolsósorban azért, mert benne található az Andante Cantabile, ami eredetileg a vonósnégyes lassú tételeként született, később azonban önálló cselló–zenekari átiratban is nagy népszerűségre tett szert. A darab különlegessége a bensőséges, éneklő dallamvezetés, amely egyszerre melankolikus és meleg hangvételű. A mű egyszerű, mégis rendkívül kifejező tematikája az orosz romantika lírai világát idézi, és Csajkovszkij saját naplóbejegyzése szerint még Tolsztojt is könnyekre fakasztotta.

A másodikként elhangzó művel kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy a szerző számára Wolfgang Amadeus Mozart „napfényes géniusz” volt, akinek zenéje „könnyekig meghat”. Gyermekkorától kezdve tanulmányozta Mozart partitúráit, és különösen megkedvelte a Don Giovanni-t. De a rokokó téma, amelyre Csajkovszkij egy bájos, zenekarra és csellószólóra írt variációsorozatot épített, valójában nem kölcsönzött anyag volt, hanem a zeneszerző saját, Mozart stílusában mesterien megformált témája. A Rokokó-variációk Csajkovszkij klasszicizáló stílusának egyik legnemesebb példája, amelyben a zeneszerző a 18. századi elegancia és a romantikus kifejezésmód egyensúlyát teremti meg. A darab egyszerre virtuóz és lírai, a csellista számára pedig igazi stíluspróba, a csellóirodalom egyik legfontosabb versenyműve.

Franz Schubert 1824-ben komponált d-moll vonósnégyese, közismert nevén A halál és a lányka, a kamarazene egyik legdrámaibb és legmegrázóbb alkotása – a mű megírásakor a zeneszerző súlyos betegségben szenvedett, és már tudta, hogy haldoklik. A darab címét a második tétel alapjául szolgáló azonos című dal adja. A kvartett sötét, feszültséggel teli hangvilága a halandóság gondolatát és az emberi sors végességét járja körül. A nyitótétel viharos energiája, a variációs lassú tétel megrendítő szépsége, valamint a záró presto könyörtelen sodrása különleges drámai egységet alkot. A mű a romantikus kamarazene csúcspontjai közé tartozik.