A középdöntő szólistái próbáltak a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, és mivel sokan ugyanazt a művet játszották, a zenekar tagjai már most arról számoltak be, hogy érett, karakteres művészekkel találkoztak, akinek előadásában egészen különböző módon szóltak ugyanazok a hangok. Késő délután egy Hornyák Balázs által vezetett pódiumbeszélgetésre is sor került Gwen Starker, Jens Peter Maintz Cañón Valencia és Várdai István részvételével, melyen egyetértettek abban, hogy egy versenygyőzelem döntő lehet egy csellista karrierjének elindításában és abban, hogy felhívja magára a figyelmet. Ezért bár a versenyek világa legtöbbször nem barátságos, mégis szükség van rájuk ahhoz, hogy megfelelő színvonalú fellépéseken mutathassák meg tudásukat a közönségnek, és ezt dokumentálják is. Ma délután és este megkezdődik a középdöntő, ahol mindennek a közönség is tanúja lehet!